Vörös Hölgy Mivel ez a könyv a Vörös hölgy tulajdona, nem nagyon illene felfedni magamat. De mégis kell valaki az utókornak akit dicsőíthetnek. Hogy megismerjetek, itt van eddig életem nagyvonalas története: Az egész azzal kezdődött, hogy „csodálatos” édesapám fejében megszületett a gondolat, hogy ő akar egy kisfiút, aki majd tovvábbviszi a „híres” családfánkat, és örzi a sötét oldalhoz való hűséget. A sors csodálatos fintora képpen lányuk született, aki utálta a családját és mindent, ami Voldemorthoz köti. Szigorú varázslócsaládba születtem, aranyvérmániás szülőkkel... Alig vártam már, hogy megkapjam valamelyik iskolából a meghívólevelet. Meglepetésemre 5 iskolából is kaptam. A Roxfortból, a Bouxbatonből, a Durmstrangból, a Martionból és az Oraferből. A szüleim teljesen oda voltak, hogy ilyen híres a családjuk neve, arra persze nem is gondoltak, hogy cseppet sem róluk van szó... Az 5 iskola közül kiválasztottam a legmegfelelőbbet, amit csak el tudtam képzelni. Az Oraferből került ki a legtöbb angol auror, és a világ minden pontján vannak. Így hát nem érdekelt a Roxfort, ahova Harry Potter volt várandós, inkább a kishírű Orafert választottam. Lassan elérkezik már 6 évem vége, de nem zavar, mert még 1 évet itt tölthetek a barátaimmal; Jamessel, Tommal és Frankkel. Teljesen már egyéniség mind a 3, és mégis szeretem őket. Igaz, az utóbbi időben már nem olyanok velem mint régen. Inkább egymással beszélik meg a dolgaikat... a csaj dolgaikat. Egyedül James még az, aki észreveszi, ha valami bánt. Gyakran beszélgetünk nagyobb dolgokról is, mint az egynéhány nap mulva következendő kviddicsmeccsünk. Most is vele beszéltem, de álmos volt és felment aludni. Nem csodálom, hajnali 2-ig beszéltünk és holnap óráink vannak. Másnap reggel Emma fáradtan, de szokásához híven korán kelt. Odakinnt száz ágra sütött a nap, a madarak belefogtak vidám csiripelésükbe. Már ők is megérezték, hogy itt a tavasz. Sőt, nem is tavasz, már egyenesen nyár. Pár napja már szokatlanul nyárias idő volt az angol időjárás ellenére is . A lány felvette kedvenc tavaszi ruháját. Egy egyrészes fehér ruhát, amin fekete-piros apró virágminta díszelgett, s a mell alatti rész meg volt kötve. Kicsit kismamaruhának hatott, de igazán jól állt neki. Azért egy fekete kardigánt felvett. Mégse flangálhat ennyire nyáriasan a kastélyban. Felvette táskáját és a leballagott a kh-ba, ahol már ott várta James, hogy lemenjenek reggelizni. Szép vagy ma!- állapította meg James nagy hozzáértéssel. Köszi! Akkor megyünk reggelizni? - arcán halovány pir jelent meg. Menyjünk!- belekarolt barátnőjébe és nevetgélve mentek le reggelizni. Reggeli után egyenest az SVK terembe mentek, ahol senki se votl rajtuk kívül. Emma elővette a könyvét, és elkezdte átolvasni az órai anyagot. James rágódott valamin- nagyon erősen,- mert az arcára kiültek a saját magában folytatott vívódás jelei. Habozott, hogy megszólaljon, szinte rettegett valamitől. Emma, figyelj csak...- kezdte, hogy a lány felnézzen a könyvből. Igen?- vonta fel a szemöldökét, de még mindig a könyvet olvasta. Nem kapott folytatást, így letette a könyvet és a fiúra nézett. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem ez a megfelelő alkalom... de... de...- láthatóan zavarban volt. Igen?- mondta másodszor is, és nyugtatóan mosolygott, amitől visszatért Jamesbe az önbizalom. Én, szerelmes vagyok beléd. És ne mondj rá semmit! - majdnem, hogy odított, mint mikor valaki fél. De...- kezdte volna, de a fiú egy szigorú pillantással elcsitította volna, de ez most nem olyan eset volt.- Én nem tudom, hogy mit mondjak... én nem úgy szeretlek...- kicsit elkomorult az arca, de vörös árnyalata, amit az alig felfogott vallomás váltott ki, változatlanul ott maradt. Mondtam, hogy ne mondj rá semmit, de ha már mondtál, akkor én is mondok.- Nagy komolysággal látott neki a szavak megválogatásához.- Nem kell, hogy szeress, csak ne távolodj el tőlem... és legyél boldog... mindegy kivel! - az utolsó felét a mondatnak nagyon nehezen akarta kiengedni a fogai között. A válasz erre egy hosszú ölelés volt, amiben megannyi érzelem dúlt; az öröm, és a meghatotság, a bánat és a szeretet. Mikor elváltak Emma végigsimította James arcát, amin enyhén érezhető volt a borotválkozás hiánya. Újra a nyakába fonta a karját, és hosszan ölelte. Szemébe könnyek szöktek, amiben az öröm és a bánat egyöntetűen kavargott. Most mért sírsz?- kezdte kicsit apásan. Mert... mert nem tudom...- nevette el magát. Khmm.- hallatszott egy markánsan szemtelen köhhintés a hátuk mögött. Nem ugrottak szét, lassan bontakoztak ki az ölelésből.- Bocsánat, hogy félbeszakítom ezt a csodálatos idillit, de segítenétek pár dolgozat kijavításában? Mivel ti vagytok a legjobb tanítványaim, nyugodtan rátok bízom. Mellesleg másodévesek írták.- jegyezte meg a tanár az elfásult arcokra. A fiatalok elé rakott egy nagy stóc kerek betűkkel írt lapot. Nem volt nehéz feladatuk, bűbájokat és igézeteket kellett felsorolniuk, minden velejárójával együtt. Néhány gyerek írt pár hatalmas hülyeséget – a wasser-t például jó sokan lebegtetésre használnák-. Emma, tudom, hogy elfoglalt vagy, de hátha lenne kedved elvállalni a tanársegédi posztot.- törte meg a csendet a tanár kicsit markáns hangja. Nem hiszem, hogy bírnám a kviddics és a párbajszakkör mellett... Meg RPT tanársegéd is vagyok. Tudtommal nem lehetek két tárgynak a segédtanára...- nézett fel a készen kijavított kupacból.Szemében még ott ragyogott pár könnycsepp, amiket gyorsan letörölt. Rossz ötlet is volt, tudom, de gondoltam át tudlak csábítani SVK-ra. Hiszen auror akarsz lenni, nem Rviddics játékos...- mondta lemondóan. Ne bánkódjon! Jövőre majd kérek pár különórát magával...- kacsintott kicsit szemtelenül a tanárra, mire az rávigyorgott. Látom szálingóznak már az órámra... Köszönöm, hogy megtisztelnek a jelenlétükkel! - hajolt meg vígan a professzor a tömegnek az ajtóban. Elröptette a nagy stóc kijavított dolgozatot Jamesék elől. Belekezdett egy igéretesen izgalmas órába. Ma újravesszük a patrónus bűbájt, és ha valakinek még nem megy, azzal majd gyakoroljuk. Pálcát fel, és kezdődjék a gyakorlás!- pálcájával kinyitott pár ablakot, hogy a fiatalok agyához friss levegő jusson, és leült az asztalára. Mindenki bőszen gyakorolt. Pár vihogó lány még a varázsigét se tudta, és egymásba kapaszkodva vihogtak pár reménytelen próbálkozásukra. Emma patrónusa meglepő módon teljesen önálló volt. Minden parancsot követett, akár egy felnőtt varázslóé. Ezüstösen áttetsző farkasa végigrohant párszor a termen. Néhány másik patrónust megnézve. Külsönös tekintettel volt James oroszlánjára. Azt hiszem, hogy a sikeres patrónusok egész jók, bár láttam egy bámulatra méltót... Amit tudni illik a patrónusokról, az az, hogy iszonyatosan érzelmekre épülnek. Ha valaki nagyon szoros kapcsolatban áll valakivel, annak a patrónusa ugyanúgy kezeli a másikét, mint a gazdájuk. Láttam is itt egy ilyet... Nem mondanám ritka jelenségnek, inkább figyelemre méltónak. Figyelemre méltó, hogy két ember annyira szoros kapcsolatban legyen.- tette hozzá, aztán tovább beszélt a patrónusokról. Óra végén Emma sietett kihasználni a rövidke szünetet, hogy felkeresse HV-ját és beszéljen vele. Bekopogott az ajtaján, majd benyitott. Szokásos vendég volt a férfi irodájában. Még csak most keltél fel? Én meg már túl vagyok egy órán... na szép!- a férfi kócos fekete hajába túrt, és még jobban összekócolta azt.- Így jól áll. Olyan, mintha most szálltál volna le a seprűről. Ha így mennék órára, nem igazán foglalkoznának a hatodéves lányok a tananyaggal...- nézett bele a tükörbe, és próbálta elrendezni égnekmeredő haját. Most se igazán az érdekli őket... Hanem valami... más.- megnyomta az utolsó szót, és kajánul elvigyorodott. Miss Mindentudó Nagyon Perverz kisasszony egyébként minek keltett fel hajnalban? Nem vagyok perverz! És egyébként is, az összes hülye liba már rég valamelyik Niverines ágyában fetrengett!- felháborodva töltött magának egy teát, és Georgnak is. Aztán a házimanók által felhozott reggelit kezdte megvajazni a férfinek. És igazán tiszteletre méltó, hogy a kiváló fogót, párbajozót, éltanulót és az Oraferf legszebb hatodévesét még nem döntötte meg senki.- leült a mögé az asztal mögé ahol Emma vajazta neki a pirítóst, és elkezdett enni egyet. Látod! De nem is ezért jöttem, hogy az én tapasztalataimról beszéljünk, hanem Felt prof át akart csábítani SVK tancsisegédnek. Mondván, hogy nem kviddicsjátékos, hanem auror akarok lenni.- elvett a reggeli kosárból egy almát és enni kezdte. Ne hívd már így! Jófej ő is. Mikor ide jártunk mi voltunk a nagy elválaszthatatlan barátok. Aztán megkomolyodtunk, de még össze szoktunk járni pár nosztalgiázásra.- kajánul elmosolyodott, Emma meg mert volna esküdni, hogy hatodéves lányok is voltak anno a dologban. Erről se meséltél még nekem...- szólt ki almájából. A fiúknak mondtam. Szóval a sztori nagy része szexből állt.- állapította meg és mivel a pirítós elfogyott, kent még egyet. Kb. De nehogy azt hidd, hogy most ilyet meg lehetne engedni... Ahogy láttam pár lányt az órámon, a legtöbb csak azért jár be, hogy bepróbálkozzon nálam. Ha egy tanárral kikezdenek, mit csinálhatnak esténként... Persze a lépcsőriasztót ki lehet cselezni, de hiába szigorítják, úgyis valaki kitalálja... Ö... most ne harapd le a fejem, de én szoktam feltörni a riasztót.- kicsit büszkén mondta, de azért lehajtotta a fejét. Ne harapjam le a fejed!? Mit képzelsz!? Lehet, hogy holnap vagy holnapután dühös szülők jönnek, hogy terhes a lányuk, és ki ezért a felelős! Ezzel nem lehet csak úgy szórakozni!- idegesen csapta le a tányérra a pirítóst. De érts már meg engem is! Tudod te, hogy milyen álmaim vannak néha!? Szinte minden este sírva ébredek!- szája elé kapta a kezét, mert erről nem beszélt még Jamesen kívül senkinek. És mért nem szólsz!? Segíteni tudnék!- felháborodva kortyolt teájából. Ezen nem tudsz segíteni... olyan, olyan mintha minden nappal közelebb lennék valamihez, valami olyanhoz ami egy meghatározó pillanat lesz... Mostanában folyton egy fiúról álmodok, hasonlít rád, de kerek szemüvege van. Azt érzem, hogy nagyon erős, erősebb mint bármilyen hatalom, és összetörök a közelében. Mégis szenved, gyötri valamilyen nyomás, ami egyre csak nyomja a vállát, és kétségbe van esve... Nem biztos a végzetben. Mindig látok sok embert akik halottak, egy fiú fekete-sárga ruhában, üveges a szeme, egy férfi, aki bátran halt meg, egy nő, aki sikolt a fájdalomtól... és még rengetegen... Mintha a fiú létezne... és olyan érzés, mintha úgyanezt álmodná. Erről azonnal szólni kellett volna nekem, vagy az igazgatónak... a leírás mindenképpen Harry Potterre vall, de hogy hogy jössz a képbe te... arról fogalmam sincs. Hirtelen egy holló repült be a nyitott ablakon. Oraferfben ritka, hogy hollóval üzennek. Általában bagollyal szoktak. Meglepő módon a levél nem Georgenak jött, hanem Emmának. A madár alig várta meg, hogy elvegyék tőle a levelet, már el is szállt. Egymásra néztek, aztán Emma bontani kezdte a levelet. Se a küldő, se a címzett neve nem állt a borítékon. Csak egy egyszerű fehér boríték volt. Kicsit félve nyitotta ki a borítékot, hiszen ilyen dologról beszéltek, aztán holló hozta a levelet, ez együtt nagyon sötét dologra vall. A hatás nem maradt el... amint a lány kinyitotta, ezüstös fény ragyogott fel körülötte, furcsán nyugtató csilingeléssel. A csilingelés abbamaradt, s Emmának meg kellett kapaszkodnia az asztalban a fájdalomtól. Velőtrázó sikollyal rogyott térdre. Szíve fölé kapta a kezeit, ahol lángolt a bőre, mintha tűzzel égetnék. George nem tudott mi mást csinálni, csak lefejteni próbálta a szorító kezeket a lány mellkasáról. Mikor sikerült, kigombolta a lány ruhájának felsőrészét. Egy frissen beleégetett szabályos kört, egy vilámmal két félre osztott jel volt alig a melle fölött. A portréalakok szájuk elé tették a kezüket, és elborzadva nézték, hogy egy férfi a saját diákját vetkőzteti. George a kezébe kapta a könnyű lányt, és a levéllel együtt lesietett a gyengélkedőre vele. Madam Rose! Madam Rose! Kérem segítsen! - kétségbeesetten lefektette Emmát a legközelebbi ágyra, mire az említett gyógyító már ott is volt, láthatóan majd elájult a jelenség láttán. A lányt még mindig ezüstös fény borította be, és a mellkasán a jel a lehető legfurcsább dolog volt, ami történt valaha abban az iskolában. Egy várakozó másodéves éppen odament a gyógyítóhoz, mire az ráordított. Azonnal keresd meg az igazgatót, és hívd ide! Sürgős!- gyorsan ápolni kezdte az égett bőrt, és fájdalom csillapítót adott be Emmának, akinek így se volt ígyére, hogy a melle igy teljes szabadságban látható, abba bele se akart gondolni, hogy ha még az igazgató, meg az egész tanári kar vizslatni fogja. A kisfiú visszatért az igazgatóval, aki ideges arccal rátekintett a sebhelyre, aztán George odanyújtotta neki a levelet, amiben egy régi pergamen volt. Amikor ezt kibontotta, akkor... akkor keletkezett a heg. A professzor figyelmesen elolvasta a levelet, és rá kellett jönnie, hogy egy jóslat. Egy az álom, mely rájuk száll, s a kín mi Egy vállát nyomja kettővé vál. Mikor Egy rájön, hogy Kettő lát, s az álom is az övé, megpecsételi a sors mind a kettő szívét. A gonosz ki, a halálból szökik, vesztve lesz általuk. George, kérem írjon egy sürgős baglyot Dumbledore-nak, hogy jöjjön amint tud, és hozza magával Harry Pottert!- a férfi elviharzott, és hamarosan vissza is tért. Odament Emmához és megszorította a kezét. Mi folyik itt, mért van ez rajtam?- könnyei folytak a szeméből, de a hangja semmit se változott. Ha megjön Dumbledore, majd együtt kitaláljuk.- szólt aggodalmas hangon az igazgató, ami tőle nagyon ritka volt. Fél órával később két ember rontott be a gyengélkedő ajtaján. Az egyik egy öreg, fehér szakállas férfi volt, a másik egy Emmával egykorúnak látszó szemüveges fiú. A lány azonnal felismerte az álmaiból. Hol van Kettő?- kérdezte rögtön Dumbledore, akihez ezek szerint ugyanúgy eljutott egy levél. Ő, az. Még semmit se ért... Magyarázd el neki kérlek Aldus!- szólt az orafer igazgatója. Nos, feltételezéseim szerint, mind a ketten kiválasztottak vagytok! És a levél alapján csak együtt győzhetitek le Voldemortot. Emma a melléhez kapott, és elkezdte begombolni. Én nem vagyok semmiféle kiválasztott és...- de Dumbledore közbevágott. Pedig az vagy, Harryvel együtt!- derűsen mosolygott, mintha nem lett volna valami véresen komoly dologról szó. Emma felült az ágyon, és maga elé húzta a térdét. Ráhajtotta a fejét, és újra sírni kezdett. Túl abszurd volt, hogy egyik percről a másikra kiválasztott legyen. Harry megpróbálta megnyugtatni, mint ahogy barátai tették több ezerszer vele. Leült az ágy szélére, és a lány vállára tette a kezét. Remegve nézett rá, mint akinek megtestesült rémálma állna előtte, és sikoltva ugrott fel. Pálcát ragadott, és rászegezte. Mért kinzol!?- mint az álmában, úgy akarta az az erő összetörni az összes csontját. Harry felkelt az ágyról és oda próbált menni hozzá. De Emma a földre rogyott, és felsikoltott. A fiú ijedten hátrált, amivel láthatóan csökkent a lány fájdalma. Nem értem! Ők együtt győzik le Voldemortott, de mégis... fáj neki...- morfondírozott Dumbledore. Nekem mondta Emma, hogy az álmában úgy érezte, mintha a Potterből áradó hatalmas varázserő összetörné...- szólt közbe George. És ezt mért nem mondta korábban? - felháborodva nézett rá Rewalem. Nekem is csak ma mondta el. Kivágódott a gyengélkedő ajtaja, és egy ideges fiú rohant oda a földön remegő lányhoz. Átölelte, s Emma nem tíltakozott ellene. Mit csináltak vele?- szúrós szemmel páztázta a sok embert, akik mind körbeállták őket. James! Nem beszélhetsz így egy tanárral se, és ki a fene szólt neked!?- George azonnal rászólt. Már a második diákját tegezte le, s a tanárok gyanakodva néztek rá is. Senki! Mi érezzük, ha a másik bajban van, te is jól tudod! Nagyon örülnék, ha elmagyaráznád nekem mi folyik itt!- mintha a többi tanár nem is lett volna ott, parancsoló hangon beszélt Georgegal. No de kérem! Így nem lehet beszélni egy tanárral...- a gyógyító tovább folytatta volna, de a férfi leintette. Magam sem tudom, az igazgató uraktól kérdezd!- James ránézett a két öreg mágusra, akik szemüvegük fölött néztek rá. Elősször is mutatkozz be, aztán arra válaszolj, hogy mi okból érzitek, ha a másik veszélyben van!- Dumbledore leült az egyik vasrácsos ágyra, és várt. James felültette Emmát az igazgatóval szemben, és mellé ült. A gyengélkedő ajtajának támaszkodva állt Harry, jó távol a beszélgetőktől. Emma láthatóan jobban volt, sokkal jobban, de még így is remegett. Pillantása az ajtóban álló Harryre esett. Felállt az ágyról, és sietve odament a fiúhoz. Minden lépésnél- amivel közelebb került hozzá- látszott rajta, hogy egyre szaggatja a fájdalom. Megfogta, aztán jó erősen megszorította a fiú kezét, és a fülébe súgta. Hajolj meg előttem!- minden erejét összeszedte erre a három szóra, aztán minél gyorsabban távolodott Harrytől. Hajoljak meg, miért?- értetlenkedett a szemüveges fiú. Te vagy a hatalom, és az erő. Én viszont nem vagyok senki. A hatalomtól csak az az egy elismerés van, ha maga mellé emel, vagy magasabbra emel. Ha meghajolsz előttem, az azt jelenti, hogy fölötted állok és ezt tiszteled.- Emma már egészen tiszta fejjel beszélt, igaz eléggé ordítania kellett, hogy elérjen a hang az ajtóig. Okos... nagyon okos!- Dumbledore mosolyogva várta, hogy Harry megtegye. Kíváncsi volt, hogy a gondolatmenet jó-e. A fiú közelebb lépett, s mélyen meghajolt. A lányt újra ezüstös selyemfény ölelte körbe. Egyre közelebb lépett Harryhez, és semmiféle fájdalmat, sőt, inkább bátorságot és erőt érzett a közelében. Akár csak Granger kisasszony!- Az öreg igazgató mosolyogva konstatálta, hogy a lánynak igaza volt. Az a fény... Emma ragyogott... szó szerint!- James most szólalat meg a nagy ámulatból. Jam' ne nézz úgy rám, mint valami angyalra!- Emma fenyegetően meglengette az öklét. Hiába, a jóslat igaz. Kétség kívül maga is kiválasztott lett. Ha nem bánja, elmesélnék nekem, hogy honnan tudják ha baja van a másiknak?- Dumbledore megigazította félhold szemüvegét. Mikor másodévesek voltunk, egyszer sokáig kint maradtunk a tónál. Nem jöttek arra prefektusok, így nem is tudtuk mennyi lehet az idő. Emma kicsit bement a tóba. Nem lett vizes a lába, csak a köveken ugrált. Azt mondta, hogy látott valakit a tóban úszni. Eléggé különös volt, hogy sötétben valaki ússzon, pláne abban a jégveremben... Én is utána akartam menni, de ő már annyira bent volt... ott már nem is voltak kövek, csak ment a víz tetején. Valakihez elkezdett beszélni, és nevetett. Aztán visszajött a partra, és a kezében két lánc volt. Aznap este azt mondta, hogy egy lánnyal beszélt, akinek fehér ruhája volt, és hosszú, szőke haja. A nyakláncokat azért adta, hogy adja a testvérének, és mindig tudni fogják, hol jár a másik. Nekem adta, és azóta mind a ketten hordjuk. Másnap semmire nem emlékezett ebből, én hiába hitegettem neki, nem hitte el. Ő azt mondta, hogy tőlem kapta a láncot, és nem is jártunk a tónál. A mai napig nem hiszi el nekem... és gondolom senki más nem is fogja...- James hosszan mesélte ezt a kis képtelen történetet. A tóban? Egy lány? Hát nem hittem volna, hogy valaki újra látni fogja... Ő az első igazgató huga volt. Mikor játszott, valahogyan a vízbe keveredett, és belefulladt. Igazán különös, hogy a vízen is képes voltál járni... Ezek szerint már akkor kiütközött, hogy nem vagy egyszerű boszorkány. El ne tessék hinni! Ezt csak Jam' találta ki, hogy különösebb legyen a nyaklánc! Szó szerint emlékszem, hogy azért kaptam, mert annyira kedves vagyok neki... mint a huga.- Emmának is leesett. Megoldódott egy négy éves rejtély.- Dumbledore kedélyesen mosolygott. - Azt hiszem nem csak ilyen különös dolog leng téged körül. Rain kisasszony mindenben nagyon magasan kitűnik. A művészetekben, a tanulásban, mindenhez tehetsége van. Az iskola falainak nagy része az ő festményeivel van tele.- Rewalem ódákat zengett a lányról, aki szúrós szemmel nézett rá. Ugyan! Nem kell mindennek ekkora jelentőséget tanusítani! Szeretek festeni, csak ennyi. Tanulni pedig ugyan annyit tanulok, mint mindenki más. James például jobb nálam mágiatörténetből. Ne legyen szerény! Azelőtt, sose volt milyénk a Kviddicskupa, most meg sorra megnyerjük. Nem véletlen itt semmi!- az igazgató parancsolóan mondta az utolsó szót, mintha ellentmondást el se tűrne. Fogó vagy?- kapcsolódott be a beszélgetésbe Harry is. Az, ráadásul a legkiválóbb!- vágta rá James. Ha még egyszer valaki engem ennyire magasztalni mer, én is kimegyek, és belefulladok a tóba!- Emma mindenkire gyilkos szemekkel nézett, különösen Jamesre. Azt hiszem, most jó lenne, ha ti ketten elbeszélgetnétek. Nem feltétlenül a jóslatról, inkább csak beszéljetek!- Dumbledore kitessékelt mindenkit, és Emma Harryt vezetve kiment a parkba. A fiú út közben magához vette Tűzvillámját, ami körül már egész sereg diák gyült össze. Tűzvillám? Egész jó, bár... elkéne egy alapos ápolás rajta!- simította végig a fát. Egész jó? Van ennél jobb seprű? - Harry letaglózva állt a seprűjére mondott „sértés” előtt. Elvileg nincs. - Emma már jól érezte magát, főleg, hogy seprűkről beszéltek. Neked milyen seprűd van, hogy a tűzvillám nem elég jó?- kicsit felháborodottan mondta. Nekem saját seprűm van. Még jó! Nekem is! De milyen?- értetlen arkifejezéssel meredt a lányra. Nincs fajtája... ez, ez saját seprű.- tudta, hogy nem mondja érthetően, de élvezte, hogy valakit ennyire érdekel a seprűje. Jó, hogy saját, én azt értem! MI? Nincs fajtája?- letaglózott. Van, de ilyet nem árulnak sehol... Én úgy neveztem el, hogy Cenfimel. Nem hallottam még olyanról, aki elnevezte volna a saját seprűjét. Az enyém simán Tűzvillám.- harsányan elnevette magát, mert már nem birta, hogy szegény fiút ennyire hülyíti. Megmutatom, és akkor meglátod! Csak add kölcsön a seprűd egy kicsit! Harry készséggel odaadta Tűzvillám nevű seprűjét, és várta, hogy a lány, meg a seprű visszaérkezzenek. Nem kellett egy percnél többet várnia, seprűjén ott ült Emma, és a kezében egy vörös bársonytokos seprű. Bocs, hogy lassú voltam, csak lent hagytam Georgenál. Lassú!?- hülyedezett a fiú- Na, had nézzem a seprűd! Emma kioldotta a bársonytok nyakát, és előhúzta belőle a seprűjét. Nyele gyünyürűen meg volt munkálva; teljesen simára le volt csiszolva, és egy kis ívvel kifinomultabbá téve. Cseresznyefa. Három éves volt, mikor kivágták, úgyhogy sokat kellett várni rá, hogy elkezdhessem csinálni. Csinálni? Te csináltad?- Harrynek leesett az álla.- Ilyet nem lehet csak úgy csinálni! Ezt magyaráztam már fél órája!- Emma vigyorogva nézte a döbbent fiú képét.- Hogy ne lehetne! Szerinted hogy csinálják a seprűkészítők? Ha ezt Ron látná... a Csúzlik helyett téged plakátolna ki a szobájába!- végigsimította a nyél könnyű ívét. Ron? Ő meg ki?- most elősször Emma értetlenkedett a beszélgetésük alatt. Ő a legjobb barátom. Imádja a Csúzlikat. Úgy gondolja, hogy még mindig eljöhet újra az ő idejük... Az egész szobája tele van a posztereikkel. Értem. Ne mond el neki, de a Tornádók ezerszer jobbak!- rámosolygott Harryre, aki arakara ellenére is visszamosolygott. Igen, én is tudom, de ő még hiszi, hogy egyszer a Csúzlik is újra a csúcson lesznek. Na de hogy repül ez a csodaseprű? Van nektek pályátok?- terelte másra a szót. Hogy van-e? Akkora mint a Világkupa stadionja! Ott voltál? Te is?- Harry rácsodálkozott. Igen... eléggé szörnyű volt, de azóta biztos vagyok benne, hogy auror leszek. Én is az leszek, úgyhogy még biztosan találkozunk, ha ez után nem is. Út közben még erről, és ehhez hasonló dolgokról beszéltek. Mikor leértek a pályára, ott volt egy kisebb csoport a lelátón ülve. Ebédszünetüket töltötték éppen. Akkor, verseny? Olyan, mint a seprűfutamokon, csak itt kicsit kevesebb kör lesz. Rendben! De készülj, nem olyan könnyű megverni a Trimágus bajnokot!- Harry most elősször dicsekedett ezzel. Meglátom én!- elrugta magát a földtől, s srepjűje hasítva a levegőt, már a magasban is volt. Nem sokkal utána Harry is.- Innen indulunk, öt kör, egymás alatt repülünk, hogy ne legyen semelyikünknek előnye. Felkészültél? -Harry a lányra nézett, aki bólintott.- 3, 2, 1, RAJT!- mind a ketten szakították a levegőt, és a lelátokon az emberek szurkolni kezdtek egyiknek-másiknak. Egyre több bámészkodó diák gyült oda, egyesek már fogadtak is. Viszonylag gyorsan lerótták a 4 kört, és már úgy tünt, semelyikük nem előzi be a másikat. Emma viszont az utolsó körben szörnyen rákapcsolt, és hosszú haját majdenm tépte a szél. Messziről elhagyta a fölötte repülő Tűzvillámot. A Célnál bevárta, és pihegve leereszkedett. Egész tömeg újongott a lelátókon, és egyszerre ordibálták, hogy Emma-Emma. Mitől ilyen gyors? Alig láttalak hol repülsz!- már visszafele mentek, mikor a nagy pihegésből meg tudott szólalani a fiú. Próbáltam olyanná tenni, hogy teljesen megfeleljen nekem. Gondolom tudod, hogy a pálcákban különböző mag van... hát nekem a seprűmben is van.- kicsit halkabbra fogta a hangját. Dehát, szívizomhúz... meg ilyenek... azt nem lehet csak úgy beszerezni mindenhol!- Harry felháborodott ugyan, bár ők is loptak pár „nyalánkságot” Piton személyes készletéből másodévesen. Nincs is benne ilyen drága holmi. Egy hajszálam, és a legelső rózsa szirma, ami itt az iskolában kinyílt. És ez ilyen erős? Nem semmi! Tudod, van az a főzet, az a szerelmi bájital, aminek olyan illata van, mint amit a legjobban szeretsz. Nekem olyan illata van, mint a seprűnek, és... és...- itt erősen elpirult, mert beleszagolt a levegőbe. Megérezte azt az illatot, amit eddig nem tudott beazonosítani. Az illat Harry pulcsijából jött, és teljesen belemászott az orrába. Jól lebőgött a nagy Harry Potter! Jó voltál Rain! Nem értem máig se, hogy mért kéreted magad. Sose hordod az ajándékaimat...- Emma azonnal megismerte azt az utálatos hangot. Hátrafordult, és nem kellett csalódnia. A legutálatosabb évfolyamtársa állt előtte kis bandájával. Takarodj innen! Ne akard, hogy felidézzem benned a tavalyi Párbajnokságot!- a Niverines fiú el is engedte a füle mellett, és inkább a lány mellére vándorolt a szeme. Most se hordod... pedig igazán jól állna neked a csipke.- a nagy versengésben kigombolódhatott a ruhája, mert a melltartójának majdnem egésze kikandikált. A heg teljesen látható volt.- Ezt még nem is láttam.- szemérmetlenül végigsimította Emma mellét, mire az akkorát pancsolt be a fiúnak, hogy hangosan roppant, majd tört el az orra. Válogatós vagy, mi? Neked csak a tanárok, meg hírességek a jók? Azért vagy ilyen ideges, mert Potter ma még nem húzott meg? Vagy ma Taylor a soros?- Harrynél elszakadt a húr, de mire ő pálcát rántott, Emma már a fiú állának szegezte a pálcát. Ugye tudod, hogy játszi könnyedséggel megöllek? Csak egy szó... vagy kínozzalak?- mélyen belefúrta a pálcát a fiú álla alá.- De szétrobbanthatom az állkapcsodat is! Soha többé nem fogják tudni összerakni a mocskos pofádat! Olyan szívesen megtenném, hogy többet ne halljam a hülye hangodat... De nem teszem meg. Nem érsz te annyira, hogy az Azkabanban béreljek cellát.- leeresztette a pálcát, és benyúlt a fiú talárja alá. Erre perverzen vigyorgott, de Emma mást keresett. Kivette a belsőzsebéből a pálcát. Ezt, pedig elteszem, átadom az igazgatónak, rendelkezzen ő vele. Levonok a házadtól 200 pontot, mert; tiszteletlenül beszéltél egy prefektussal, mocskosan egy tanárról, és egy Trimágusbajnokról. Ezek mellett zaklatsz egy prefektust! Majd elfelejtettem; gondolkozzál el azon büntetőmunkán, hogy hogy illik beszélni egy tanárról!- hátat fordított és elindult, de a Niverines srác kivette az egyik gorillája kezéből a pálcát, és rászegezte. Emma megint gyorsabb volt. Stupor!- a fiú tompán zuhant a földre, mint egy zsák. Emma sietve lépkedett, hogy minél távolabb legyen tőlük. A park mellett volt egy kis romos rész, ahol gyakran elüldögélt. Oda vette az irányt. Leült az egyik kőrakásra, és kezébe temette az arcát. Fantasztikus volt! Így... így még én se tudok beszélni Malfoyjal!- nagyon fel volt villanyozva, de a válasz csak halk szipogás volt.- Mi a baj? Mért sírsz? Ő mindig zaklat... és minden perverz dolgot küldözget. Ahogy rólad, és Georgeról beszélt... hogy vehet a szájára valaki ilyet!?- teljesen kiborult, de két nyugtató kar fonta körül. Harryt valahogy most nem zavarták a síró nők. De... te még soha?- nem tudta, hogy kérdezze, csak meg akarta kérdezni. Nem! Dehogy! Mindenki azt hiszi, hogy mi Georgeal folyton csináljuk...- sírása alább hagyott de az ölelésből nem akart kibontakozni.- Még James is azt hitte... egyszer, mikor nála voltam, az irodájában, és ő félmeztelen volt... én meg az ágyán feküdtem, be voltam takarózva, ő mondta, mert beteg voltam... és James azt hitte...- csupa zagyva dolgokat mondott. Ne sírj! Ha ezt nem bírod... nem fogod kibírni azokat, amiket az újságokban fogsz olvasni. Ez még csak a kezdet. -megsimogatta a lány haját, aztán kibontakoztak az ölelésből.- Mennünk kell, mert az igazgatók, már biztosan minket keresnek.- segített neki felállni a kökupacról, aztán elindultak. Te egyébként mit gondolsz erről a jóslatról? Szerintem túl rövid... mintha hiányozna a másik fele, vagy nem tudom.- Emma már helyrejött a kiborulásából. Hát nem tom... Nehéz lenne úgy legyőzni Voldemortot, hogy külön iskolába járunk, meg ilyenek...- Harry nem nagyon sokat gondolkodhatott el ezen a dolgon, mert a két igazgató éppen velük szemben sétált. Már egy órája titeket keresünk. A döntésünk nem fog tetszeni, és előre sajnálom, hogy Rain kisasszonynak költöznie kell. Arra jutottunk, hogy a jóslat szerint együtt kell lennetek, és ez csak úgy lehetséges, ha a Roxfortba jársz te is. De... de... nekem itt vannak a barátaim... nekem... mindenem itt van!- szemébe könny futott, már a dátumon gondolkozott, de sajnos Április 1. elmúlt rég. Sejtettük, hogy nem lesz könnyű meggyőzni téged, de máshogy nem lehetséges.- Dumbledore megértően nézett a lányra égkék szemeivel. A legjobb, ha együtt maradtok, és valaki vigyáz is rátok. Dumbledorenál nincs jobb ember erre a feladatra. A tanulást folytatnátok, és különórákra járnátok pár tárgyból...- Emmából kitőrt a zokogás. Nem birta elhinni, hogy ott kell hagynia mindenkit akit valaha szeretett. Harry csitítóan elkezdte a hátát simogatni, de a lány inkább átfonta karjával a nyakát. Ne sírj... ott a bagoly... minden nap írhatsz nekik... Tssssssss! Ne sírj!- még mindig a hátát simogatta. Most semmi zavart nem érzett, mint minden más ilyen esetnél azelőtt, mikor egy síró lány a nyakába borult. A bagoly nem ugyanolyan... én nem tudnék úgy élni, hogy ne lássam őket minden nap!- Emma szorosabbra fonta az ölelést és a fiú vállába fúrta az arcát. Talán, ismétlem, talán megengedhető, hogy tanár felügyeletével hétvégenként meglátogasd őket.- Dumbledore már mindent kigondolhatott előre, mert mikor a lány Harryhez fordult a vigaszért, diadalmasan megcsillant félhold szemüvege. Igazán?- Emma könnyes arca már vidám volt. Lassan leengedte a kezét a fiú nyakából. Lehet, hogy nem minden hétvégén, de meglátogathatod őket.- Rewalem vette át a szót. De most szedelőzködnöd kell. Mindent rakj el, ami a tiéd! Búcsúzz el mindenkitől! Ha készen vagytok, jöjjetek le az irodámba!- a két diák és az igazgatók hamar felértek a kastélyba. Emmának az iskola most különösen nyomottnak, és szomorúnak tünt. Ha reggel tudja, hogy ez lesz az utolsó napja, fel se kelt volna az ágyból. Mikor a klubhelységbe értek mindenki ott ült, és vidáman beszélgetett. Senki nem tudta, hogy az iskola legjobb fogója elmegy. Emberek... be szeretnék jelenteni valamit...- kezdte Emma bánatos hangon. Igen? Mit? Ki halt meg?- ilyen és ehhez hasonló bekiabálásoktól zengett a kh. Senki nem halt meg... hanem, elmegyek az iskolából.- lehajtotta a fejét, mert a szomorúsággal újra összefogva áttörték a falat. Az apád? Mért?- többen, akik közelebb áltak hozzá, az apjára gyanakodtak, hogy hazarendelte, de hál' istennek jobb volt a helyzet. Elmegyek, mert ö... hát... Rewalem úgy határozott, hogy ezentúl a Roxfortba kell járnom. Remélem visszajössz még! Tudod, mi tanárok leszünk, meg van ígérve!- rákacsintott egy magas, szőke fiú, és hosszan megölelte. Ha még túléle... persze, hogy visszajövök!- egy mosolyt eröltetett az arcára, de már jött a többi búcsúzkodó. Én nem igazán ismerlek, de mindig csodáltam, ahogy kviddicsezel. Ne hallgass Peterre, legyél kviddicsjátékos!- egy vörös hajú lánytól jött a következő jótanács. Még ezer és ezer hasonló pályaválasztási, és egyéb útravalóval indultak el Harryvel az igazgatói irodához. Emma inkább úgy érezte ezt az egész búcsút, mintha a halálba, legalább is a frontra menne. Némán mentek egymás mellett, és az esze végig Jamesen járt. Kitervelte, hogy tőle nem búcsúzik el, mert még látni fogják egymást, és nem akarja, hogy szomorú legyen. Dühös lesz, de addig is legalább mérges, és hamarabb telik el az idő. A kihalt folyosón a léptek zaja élesen ellent mondott a kinti vidám zsivajjal. Valahogy érezte a kastély a szomorúságot, a hiányt... Szinte örökkévalóság volt, mire a két fiatal elérte az igazgatói irodát. Emma megállt az ajtó előtt, és végighúzta az ujját az ajtón lógó címeren. Harry meg mert volna esküdni rá, hogy a lány azért teszi, mert utoljára jár itt, de az ajtó kinyilt, és a két igazgató egy-egy Brandy-spohárral a kezükben álltak fel. Akkor, ha megvan mindened, indulhatnánk is!- legurította az utolsó korty brandyt és felállt. Szeretnék adni egy igen értékes dolgot!- Rewalem az egyik szekrényéhez ugrott és lázasan kutatni kezdett.- Meg is van. Ez a harmadik igazgatónő gyűrűje volt. Bűbájok és ártások védik a viselőjét, így remélem hasznodra válik. Az emlék, amit meg tudsz tapintani, fele annyira sem értékes, mint amit a szívedben örzöl. Ezt jegyezd meg jól!- az igazgató Emma gyűrűsujjára felhúzta a finoman megmunkált ezüstékszert, aztán becsukta a lány kezét, és útjára bocsátotta . Köszönöm az itt eltöltött éveket! Kérem mondja meg Georgenak, hogy írni fogok neki!- seprűjén tett még egy kört az iskola felett, aztán az igazgató, és új háztársa után repült.